Scratch – Alapozó

A Scratch egy kifejezetten gyerekek (8-18 éves korosztály) számára fejlesztett programozási környezet.  Több mint 40 nyelven, köztük magyarul is használható!Interpretált, vizuális programozási nyelv. A dinamikus nyelvek csoportjába tartozik – a kód a program futása közben is változtatható. A fejlesztését 2004-ben kezdte a Lifelong Kindergarten csoport az MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyetemen, és az első hivatalos verziója 2007-ben jelent meg. Azzal a céllal készült, hogy a programozással még csak ismerkedő gyerekek is könnyedén alkothassanak animációkat, játékokat. A Scratch készítői egy olyan környezet megírására vállalkoztak, amelyben a programozás módja és tárgya a programozással ismerkedők számára érdekes és látványos.

 

A Scratch-ben való programozás kirakójátékozásra hasonlít: parancsokat és változókat felhasználva úgy lehet algoritmusokat összeépíteni, mint egy kirakót a darabjaiból. Ezek az elemek csak helyes módon illeszkednek egymáshoz. Az objektumorientált (szereplőközpontú) programozás támogatja az interaktív programok (például játékok) készítését, és segítségével kevésbé kell elvonatkoztatni a köznapi valóságtól. A környezet lehetőséget nyújt álló- és mozgóképi, hangi és zenei elemek vegyes használatára, így különböző tartalmakat és gondolatokat változatos médiaelemekkel lehet közvetíteni. Az elkészült programok feltölthetők a nemzetközi oldalra, ahol lehetőség van másoktól tanulni, mások munkáit értékelni, javaslatot tenni és fogadni. A programkódot mindenki a saját nyelvén tekintheti meg , így a programkódot készítő, és az azt megtekintő személyeknek nem kell érteniük egymás nyelvén.

1 Hónap

1
1. Alkalom – Ismerkedés a SCRATCH környezettel,
90
2
2. Alkalom – Kommentelés, Nézz, Úgorj, Csússz
3
3. Alkalom – Ciklusok
4
4. Alkalom – Ciklusok

2 Hónap

1
5. Alkalom – Ismétlés és feladatok
2
6.Alkalom – Animáció készitése mozgás parancsok segítségével
3
7. Alkalom – X,Y Kordináták
4
8. Alkalom – A szereplők jelmezének tükrözése

3 Hónap

1
9. Alkalom – Láthatósági beállítások
2
10. Alkalom – Jelmezek készítése
3
11. Alkalom – Vector/Pixel Grafika/ Jelmezek készítése
4
12. Alkalom –Rajzolás

4 Hónap

1
13. Alkalom – Ismétlés és feladatok
2
14. Alkalom – Folyamatábrák
3
15. Alkalom –
4
16. Alkalom – Feltételek

5 Hónap

1
17. Alkalom –
2
18.Alkalom – Meglévő projektek öszekötése Micro:bit -el.
3
19. Alkalom – Scratch félévzáró feladat 1/2
4
20. Alkalom – Scratch félévzáró feladat 2/2
Természetesen, időnként nyiltnapokat szervezünk. Ezeken az eseményeken mindenki kiprbólhatja magát és eldöntheti szeretné-e folytatni?
Természetesen, abban az esetben ha valaki nem túd résztvenni egy adott órán amenyiben előre jelzia tanárral egyeztetve be lehet pótolni egy más időpontban. (Havi 1 alkalmat)
Nem, semmilyen előképzettség, vagy informatikai tudás nem szükséges. Programozni bárki tud, ha elég kitartó, mindenképp meg kell próbálni!
Kezdő diákjainkat életkor alapján osztjuk egy csoportba. Amennyiben van rá igény és a jelentkezések alapján lehetséges, barátokkal vagy ismerősökkel is lehet egy csoportban kezdeni amenyiben nem túl nagy a korkülömbség.
Igen, a kurzus indulása után még 3 hétig van lehetőség csatlakozni a csoportokhoz. Aki ebben az időszakban csatlakozik, annak pótlást biztosítunk, hogy felzárkódhasson a csoport többi tagjához
Igen, bár ez nem gyakori 🙂 Ebben az esetben szeretettel visszavárjuk a diákot ha meggondolná magát vagy más képzésünk után érdeklődne. A kezdő diákok csak az első havi befizetésre kötelesek megszakitás esetén.

..

Beiratkozott: 14 diák
Időtartam: 5 Hónap
Előadások: 20
Szint: Kezdő

Archive

Working hours

Monday 9:30 am - 6.00 pm
Tuesday 9:30 am - 6.00 pm
Wednesday 9:30 am - 6.00 pm
Thursday 9:30 am - 6.00 pm
Friday 9:30 am - 5.00 pm
Saturday Closed
Sunday Closed
Layer 1
Bejelentkezés Categories
hu_HUMagyar
This website uses cookies and asks your personal data to enhance your browsing experience.